KAPCSOLAT

Omlett Étterem

nyitvatartás

Cím: 9700 Szombathely, Maros utca 2.
Telefon: +3694460096
E-mail: info@kamonhus.hu



Tatár beefsteak

2023.06.26.

Az igazán megosztó nyers hús

A tatár beefsteak talán az egyik legmegosztóbb étel, amit ismerünk. Bár a nyers hús fogyasztása a világ számos helyén hagyomány, ennek ellenére rengetegen ellenzik ezt. Eláruljuk szerintünk mitől is olyan nagyszerű ez a fogás és ha eddig még nem merted kipróbálni, mert féltél, elmondjuk miért is fogyaszthatod teljes biztonsággal.

A tatár beefsteak története

A tatár beefsteak-ről nincs igazán pontos és hivatalos forrás, így csak találgatások vannak a történetéről. Egyes források szerint a tatároktól származik a recept, ugyanis nem volt idejük megsütni a húst, így azt nyersen fogyasztották el. Maga a tatár beefsteak csak a 19. században terjedt el, bár korábbról is vannak már írásos nyomai ennek az ételnek. A valódi eredetét viszont nem tudjuk teljesen.

Nyers hús, miből és hogyan?

A nyers hús gondolata sokakat megrémít, hiszen rögtön ehhez párosítják a különböző betegségeket. Nem vitatjuk, valóban a jól átsütött hús a legbiztonságosabb ma már emberi fogyasztásra, noha régen ez nem így volt.

Marha, borjú, szarvas, lazac húsából rengeteg fogás készül nyersen. Ezek azok a hús fajták, amik a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók nyersen. Csirkét, disznót, pulykát semmiképpen nem ajánlunk nyers fogyasztásra, hiszen olyan kórokozókat, baktériumokat tartalmazhatnak ezek a húsok, amik komoly problémákat is okozhatnak az emberi szervezetben. Természetesen megfelelő hőkezeléssel (főzés, sütés) ezek a húsok is teljes biztonsággal fogyaszthatók, így nem kell rögtön a vegetáriánus életmódra áttérned.
Meg merjem kóstolni a tatár beefsteak-et?

Ha hajlamos vagy gyomorbántalmakra semmiképpen nem ajánljuk a nyers hús fogyasztását. Ha korábban még sosem volt panaszod semmilyen étellel, bátran ajánljuk a tatár beefsteak fogyasztását, de mindenképpen figyelj oda, hogy olyan helyről szerezd be, amiben maximálisan megbízol!

És hogy mitől olyan nagyszerű?

Egyedi ízvilága minden húsrajongót elcsábít, így bátran mondhatjuk, hogy aki egyszer megízleli, annak biztosan ott fog szerepelni a kedvencei között ez a fogás.

Elkészítenéd? Itt egy recept hozzá! Ne feledd, az alapanyagot húsboltunkból is beszerezheted!

Kipróbálnád? Rendeld meg tőlünk!

kapcsolat

Tatár beefsteak

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Omlett Étterem - Magyar